Van valami lohasztó a nyári vírusban. Kívánom a forró levest, és a meleg takarót, de novembert kellene mellékelni hozzá, mert így csak szánalmasan izzadok. Fagyit nem ehetek, és nem érzem a hársfa illatát, pedig annál kedvesebb zöldillat nincs is.
Felzabáltam viszont minden gyümit, most ő jön.
Megbeszéltem magammal, hogy követem a VB-t.
Kérdéseim így hirtelen:
Mi tart ezen egy hónapig?
Mi a fene az, hogy Curacao? Az egy ország? Biztos?
A bronzmeccs este 11-kor, egy negyeddöntő hajnalban lesz? Ez biztos elírás.
Hol vannak a magyarok?
Zidane játszik még?
Milyen Zidane? - kérdezi a gyerek.
Nőgyógyászom a lábaim között:
- A petefészkei viszont csodaszépek!
- Végre jó hír a sok rossz után. Nehezen jutottunk el idáig, de már megérte.
- Hah, ez olyan, mint a viccben, mikor a gyerek kalapáccsal üti a pöcsét, és megkérdezik tőle, mi a jó ebben. Az, amikor melléütök! - mondja.
(wtf)
Simon a sötét fürdőszobában írta a Sound of Silence-t. Megnyitotta a csapot, mert a zubogó víz elringatta, és a csempék között köszönt először a sötétségnek. Ezt az első sorokat a legnehezebb énekelni.
Aztán jött a Disturbed, és ez a fiú, aki epic performansszá duzzasztotta ezt a meztelen dalt.
